
Helló.
Van néhány szerencsés, aki azonnal megtalálja az útját: gond nélkül kiválasztja, kitanulja és megvalósítja akár már az óvodás korában elképzelt álmait. De vagyunk jó páran, akik kitartóan keressük a helyünket az életben, és számos szerepet a magunkévá téve időről-időre adaptívan újradefiniáljuk önmagunkat. Ha te is így vagy ezzel, vagy támogatásra van szükséged abban, hogy rátalálj az igazán neked való útra, olvass tovább.
Rólam
Én biztosan ebbe az utóbbi csoportba tartozom, hiszen mindig is a történetek álltak az életem középpontjában: íróként, nyelv-és beszédfejlesztő tanárként és kommunikációs szakemberként egyaránt az elemi erővel bíró, hatásos mondatokat kerestem.
Mindemellett viszont több, mint egy évtizedig dolgoztam gyerek-és kamasz csoportokkal, ahol az önismeret, a csoportkohézió és az egyéni fejlesztés volt a főszerepben. Ez indított el végülis a segítő szakemberré válás útján, aminek első állomásaként a pszichológia szakot végeztem el a Károlin, jelenleg pedig a Vállalati és belső vezetői posztgraduális képzésben veszek részt a Corvinuson.
Mostanra világossá vált a számomra, hogy a két szenvedélyem tökéletesen megférhet egymás mellett: mindkét munkám során emberi történetekkel foglalkozom. Kommunikációs szakemberként emészhetőbbé és érdekesebbé teszem őket, coachként pedig a klienseimmel együtt segítek megtalálni a bennük rejlő válaszokat, támogatva őket céljaik elérésében az önismeret és az önfejlesztés útján.
.png)
Ferentzi Panna
Coach, tréner, kommunikációs szakember
Képzettségem
Budapesti Corvinus Egyetem
2024
Károli Gáspár Református Egyetem
2017
Eötvös Loránd Tudományegyetem
2017
Eötvös Loránd Tudományegyetem
2012
Vállalati és belső vezetői coach
Pszichológia BA
Magyartanár, okleveles nyelv-és beszédfejlesztő MA
Magyar- és kommunikáció szakos bölcsészdiploma
hogyan
segítek?
Hiszek abban, hogy a coaching sikere kettőnk partneri viszonyában rejlik.
A céljaid eléréséért a mindennapokban neked kell majd megdolgoznod, míg az én feladatom az, aktívan támogassalak ebben a folyamatban - változatos módszertani eszközökkel, ítélkezéstől mentesen, a te igényeidre szabva.
Elsősorban life és business coaching témákkal foglalkozom, így ha a kihívásod a munkáddal vagy a magánéleteddel kapcsolatos, jó eséllyel fogunk tudni dolgozni rajta.
Emellett ifjúsági coachinggal is foglalkozom (14 év felett), illetve önbizalomnövelő, művészetterápiás eszközöket is felvonultató tréningeket tartok. Ha bővebben érdekel, olvass tovább a Szolgáltatások menüpontban!
Milyen témákkal fordulhatsz hozzám?
kezdjünk
neki
Írj egy e-mailt, vagy üzenj a lenti űrlapon, ahogy neked kényelmesebb.